Blogger
Twitter
Tweet
Google+

Csótány

Több fajtája is élősködik az ember környezetében. Legelterjedtebb a német csótány, a konyhai csótány és az amerikai csótány.

A csótány minden faja rejtőzködő életmódot folytat, ezért ha nappal megpillantunk akár egyet is, akkor mindenképpen hívjunk szakszerű segítséget, mert ez azt jelenti, hogy elterjedt lakásunkban, házunkban.

 

Német csótány (Blattella germanica)

A német csótányok ugyanazokon a helyeken fordulhatnak elő, ahol a konyhai vagy az amerikai fajtársai, de velük ellentétben a mennyezeten is tudnak járni.

csotany

Barnássárga színű, 10-15 mm nagyságú rovar, átlagos élettartamuk 4-5 hónap. Minden lárva stádiumban szárnyatlan. Átlagosan 1-2 hónap alatt fejlődnek ki teljesen, melynek során 5-7 alkalommal vedlenek.

Kedveli a 30-35 °C hőmérsékletet, folyadékigénye jelentős, anélkül nem él meg. Elsősorban a keményítő tartalmú élelmiszereket kedveli, de ennek hiányában bármit elfogyaszt. Ezáltal több kórokozó hordózója, vektora lehet.

 

Konyhai csótány  (Blatta orientalis)

Éjszakai életmódot folytató rovar, minden szerves hulladékot elfogyaszt, fertőző betegségeket terjeszthetnek vagy akár allergiás reakciókat is kiválthatnak.

konyhai-csotany

Színe a vöröses sötétbarnától a feketéig terjed.20-27 mm nagyságú.  A nőstény a petetokot 1-6 napig cipeli, majd elrejti, és a lárvák 2-4 hónap múlva kelnek ki, majd 1-3 év alatt válnak ivaréretté.

 

Amerikai csótány  (Periplaneta americana)

Barna színű, 20-40 mm nagyságú rovar, Magyarországon ritkábban fordul elő, főleg száraz meleg épületekben. Hosszú csápokkal, nagy szárnyakkal rendelkezik, melyekkel jól tud repülni.

amerikai-csotany

A nőstények a kokonjaikat résekbe, repedésekbe rejtik. Kikelés után azonnal biztos, fényvédett  helyre menekülnek, azonnal tudnak futni.

 

IRTÁSA:

Történhet permetezéses vagy gélezéses technológiával.

Permetezéses csótányirtáskor a lakás vizesblokkjaiban, fürdőben W.C-ben és a konyhában is szükséges a berendezési tárgyak, rések, repedések kezelése. Ilyenkor az útvonalukra kell célzottan juttatni az irtószert. Ez a permetezés az emberekre és a háziállatokra nem veszélyes, a permetszer könnyen kiszellőztethető, nem hagy nyomot.

Kiegészítő kezelésként alkalmazhatunk füstöt vagy hideg-köd képzést. Ezzel a légtértelítéses technológiával szintén irtószert juttatunk a lezárt helyiségbe.

Gélezés:  alacsony fertőzöttség esetén, vagy megelőzés céljából hatásosan alkalmazható technológia a gélezés, melynek során az irtószert elsősorban a vizesblokkokban pöttyök formájában helyezzük ki. Ezzel tartósan rovarmentes állapot érhető el.

 

 

Társasházak csótánymentesítését is vállaljuk!

Társasházak csótánymentesítését is vállaljuk!Amerikai csótány, konyhai csótány, német csótány. Mindegyik ugyanannak a szívós kártevőnek a képviselője és mindegyik megjelenhet az Ön társasházában is. A csótányokról köztudott, hogy szeretnek az emberek lakta épületekben megtelepedni, és ha egyszer bevették magukat valahová, akkor már nagyon nehéz megszabadulni tőlük.

Ezek a nagyméretű, hosszú csápokkal és kemény páncéllal rendelkező, fürge kártevők felbukkanhatnak bárhol. Beléjük botolhatunk, ahogyan a konyha szekrényen iszkolnak fürgén, hogy aztán eltűnjenek egy repedésben vagy a fürdőszoba kövén suhannak át, amikor gyanútlanul belépünk, hogy használjuk azt.

Nem kell eltűrnie ezeknek az állatoknak a jelenlétét, egyszerűen hívjon minket csótányirtáshoz is! Ha már csődöt mondott minden házi praktika, ha újra és újra visszatérnek a csótányok, ha nem használ a kártevőirtás, forduljon hozzánk bizalommal! Gondoskodunk arról, hogy a csótánymentesítés valóban eredményes legyen, méghozzá hosszú távon és véglegesen!

 

Bízza profikra a csótányirtást!

Bízza profikra a csótányirtást! Akármennyire is kellemetlen ezzel szembenézni, bizony előfordulhat, hogy otthonunk vagy egyéb helyiségeink, épületeink egyes részein elszaporodnak a csótányok, ami sajnos nagyon könnyen megtörténhet. Hiszen a csótányok kifejezetten szívós állatok és semmi másra nincs szükségük csak tartósan nedves, és nyirkos közegre. Tehát ha egyszer ellepték életterünk egy adott részét a csótányok, akkor nagyon nehéz őket kiirtani, hiszen a föld legszívósabb állatairól beszélünk. Ha még nem hatalmasodott el a probléma, akkor próbálkozhatunk csótánycsapdákkal, de ha ezek nem válnak be mihamarabb, akkor gyorsan nézzünk valami hatékonyabb megoldással. A csótányok jelenléte komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában, továbbá a komfortérzetünknek sem tesznek túl jót. Tehát, ha a probléma adott, minden esetben forduljunk szakemberhez csótányirtásért! Bízza cégünkre a csótányirtást, és szabaduljon meg a csótányoktól minél hamarabb! Ha minket választ, az eredmény tartós lesz, és elfeledkezhet a kártevőkről!Akármennyire is kellemetlen ezzel szembenézni, bizony előfordulhat, hogy otthonunk vagy egyéb helyiségeink, épületeink egyes részein elszaporodnak a csótányok, ami sajnos nagyon könnyen megtörténhet. Hiszen a csótányok kifejezetten szívós állatok és semmi másra nincs szükségük csak tartósan nedves, és nyirkos közegre.

Tehát ha egyszer ellepték életterünk egy adott részét a csótányok, akkor nagyon nehéz őket kiirtani, hiszen a föld legszívósabb állatairól beszélünk. Ha még nem hatalmasodott el a probléma, akkor próbálkozhatunk csótánycsapdákkal, de ha ezek nem válnak be mihamarabb, akkor gyorsan nézzünk valami hatékonyabb megoldással. A csótányok jelenléte komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában, továbbá a komfortérzetünknek sem tesznek túl jót. Tehát, ha a probléma adott, minden esetben forduljunk szakemberhez csótányirtásért!

Bízza cégünkre a csótányirtást, és szabaduljon meg a csótányoktól minél hamarabb! Ha minket választ, az eredmény tartós lesz, és elfeledkezhet a kártevőkről!

 

Tudnivalók a csótányirtás menetéről

Tudnivalók a csótányirtás menetérőlTudnivalók a csótányirtás menetérőlA csótányok amellett, hogy undort és félelmet váltanak ki sok emberből, hatalmas károkozásra képesek, ezért, ha felütik a fejüket, azonnal cselekedni kell, és gondoskodni a kártevők irtásáról!

A csótányirtásnak két típusa létezik, az egyik a klasszikus permetezés, a másik pedig a manapság újdonságnak számító gélezés. Utóbbi esetében a szakemberek az irtószert gél formájában juttatják azokra a helyekre, ahol a csótányok könnyen megtalálják, és ott fogyasztanak is belőle, emellett pedig az irtószerből jut az élősködők útvonalára is, így a kártevők maguktól hordják szét az ellenszert. A géllel történő csótányirtás rendkívül hatékony és biztonságos, sem házi állatra, sem emberre nem jelent veszélyt!

A permettel kivitelezett csótányirtásra legfőképp a gyorsaság jellemző, ugyanis az irtószer szétpermetezve a helyiségben azonnal hat, így perceken belül elpusztulnak a kártevők. A módszer az előzőhöz hasonlóan nem káros emberekre, állatokra nézve, hiszen a legkorszerűbb szereket használják fel a szakemberek az irtáshoz.

Ha megjelentek a kártevők otthonában, keressen minket bizalommal, a színvonalas szolgáltatást garantáljuk!

 

Csótányirtás az irodában és az üzletben is!

Csótányirtás az irodában és az üzletben is!Sajnos a csótányok nemcsak magáningatlanokban üthetik fel a fejüket, hanem bárhol, vagyis az irodák és az üzlethelyiségek sem képeznek kivételt.

Utóbbiak esetében még kellemetlenebb a csótányok jelenléte, hiszen a kártevők miatt a potenciális vevők arra következtethetnek, hogy az adott helyiség nem túl higiénikus, és akár az egészségügyi hatóságok büntetésére is lehet számítani, ha a vállalkozás tulajdonosa elhanyagolja a csótányirtást. Ne tegye ki magát kellemetlen szituációknak, amennyiben bárhol észleli a kártevőket, vegye igénybe csótányirtás szolgáltatásunkat!

A csótányirtás terén hatékony, megbízható tevékenységet végzünk, emellett olyan vegyszereket alkalmazunk munkánk során, amelyek emberre nem jelentenek veszélyt, így a szolgáltatás igénybevétele után azonnal visszatérhet a munkájához az irodai csapat, kinyithat az üzlet.

Ha csótányokat észlel, cselekedjen időben, bátran vegye fel velünk a kapcsolatot, és éljen a profi csótányirtás lehetőségével!

 

Miért fontos elvégeztetni a csótányirtást?

Miért fontos elvégeztetni a csótányirtást?A csótányok bárhol megjelenhetnek, ahol megfelelő életkörülményeket találnak maguknak. Nincs nagyon szükségük másra, mint élelemre és megfelelő hőmérsékletre, és ha ez megvan, akkor azonnal szaporodni és terjeszkedni kezdenek.

Nincs ez másként a társasházakban sem, hiszen itt minden adott a csótányok gondtalan életéhez; a fűtés elengedhetetlen, és az emberek jellemzően tárolnak otthon élelmiszert. A társasházban azonban sok különböző ember él, akiknek eltérő lehet a véleménye bizonyos dolgokról, így a csótányirtás szükségességéről is. Elég, ha csak egy lakó nem engedi elvégezni otthonában a csótányirtást, és garantálható, hogy a csótányok rövid időn belül újra megjelennek mindenki másnál is! Ezért fontos, hogy ha társasházban élünk, akkor a teljes lakóközösségnek egyet kell értenie abban, hogy a csótányirtás elvégeztetése mindenhol szükséges!

Ha az Ön lakhelyén is szükség lenne a csótányirtás szakszerű lebonyolítására, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

 

Csótányirtás: Gyors segítség szállodákban és éttermekben is!

Csótányirtás: Gyors segítség szállodákban és éttermekben is!Sajnos az élősködők, úgy, mint a csótányok, bárhol felbukkanhatnak, vagyis a különböző szállodák, kisebb hotelek és vendéglátóegységek sem képeznek kivételt ez alól. A felsoroltak mindegyikében még kellemetlenebb lehet, ha felbukkannak a kártékony élőlények, ugyanis jelenlétük igencsak negatív irányba határozhatja meg a vendégek véleményét az adott helyről. Ha Ön szeretné megelőzni, hogy rossz hírnévre tegyen szert, és szüksége lenne csótányirtásra, forduljon hozzánk bizalommal!

Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy egyetlen élősködő feltűnése is jelentős forgalom visszaesést okozhat, csótányirtás szolgáltatásunkat telefonhívása után igyekszünk a lehető leghamarabb biztosítani, és rövid időn belül orvosolni a problémát. Ha minket választ, nem kerülhet a szálloda vagy étterem népszerűségébe a csótányok felbukkanása.

A csótányirtáshoz vegye fel velünk mihamarabb a kapcsolatot, a színvonalas és maximálisan diszkrét szolgáltatást garantáljuk!

Facebook

Google Plus

Follow Me on Pinterest
  • Ne hagyja, hogy elszaporodjanak a hangyák az otthonában vagy a konyhában! http://kartevoirtasbudapest.hu/hangya/Pinned: 22 Aug 2018
  • Leszámolunk a kártevőkkel! http://kartevoirtasbudapest.hu/ #kártevők #kártevőPinned: 26 Jul 2018
  • Mi azonosítjuk és kiírtjuk a kártevőket! http://kartevoirtasbudapest.hu/Pinned: 9 Jul 2018
  • Évente két alkalommal szükséges elvégezni az engedélyeket az élelmiszeriparban! http://kartevoirtasbudapest.hu/ #kártevő #kártevőírtásPinned: 24 Jun 2018
  • Ahol a kártevők felütik a fejüket, mi ott termük! http://kartevoirtasbudapest.hu/hangya/ #kártevők #hangyákPinned: 26 May 2018
  • A jó idő beköszöntével ideje ismét az irtásnak! http://kartevoirtasbudapest.hu/ #kártevők #kártevőirtásPinned: 4 May 2018
  • Tartsa távol a kellemetlen rovarokat hatékony csótányirtással! http://kartevoirtasbudapest.hu/Pinned: 25 Apr 2018
  • Élelmiszeri iparosok! Évente 2 alkalommal szükséges elvégezni az engedélyeket! http://kartevoirtasbudapest.hu/Pinned: 17 Mar 2018
  • Vége a kártevőknek a konyhában! http://kartevoirtasbudapest.hu/Pinned: 4 Mar 2018
  • Legyen vége a hangyák sokaságának! http://kartevoirtasbudapest.hu/hangya/ #hangya #hangyairtásPinned: 22 Feb 2018
Telefon: +36309986392
E-mail: sajtoscs2@gmail.com