Blogger
Twitter
Tweet
Google+

Bemutatkozás

Üdvözöljük honlapunkon!

Ajánljuk figyelmébe diszkrét, megbízható szolgáltatásainkat!

Szakmai tudásunk, kemény munkánk, az emberekbe vetett bizalmunk, és a potenciális, ill. meglévő partnereink irányába mutatott feltétlen odafigyelésünk és nem utolsó sorban versenyképes áraink tették és teszik vonzóvá cégünket.

Rövid idő alatt dinamikus fejlődésnek indultunk, ezzel is bizonyítva magunk és versenytársaink számára, hogy jó úton járunk.

Vállalkozásunk, a saját tapasztalataink, valamint a legkorszerűbb, engedélyezett irtószerek és eljárások alkalmazásával, jogszabályok előírásainak megfelelően végzi tevékenységét. Szakképzett dolgozóink tagjai a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának (MESZK) és a Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének (MEGE).

Ma már rengeteg egyedi megrendeléssel és számos kisebb-nagyobb szerződéses partnerrel büszkélkedhetünk Budapesten és az ország több pontján, akiknek a száma egyre nő. Büszkék vagyunk arra, hogy mindenki megelégedésére végeztük és végezzük kártevőirtó tevékenységünket, és minden eddig felmerült problémát sikeresen megoldottunk.

Csótány

csotany

Több fajtája is élősködik az ember környezetében. Legelterjedtebb a német csótány, a konyhai csótány és az amerikai csótány. A csótány minden faja rejtőzködő életmódot folytat, ezért ha nappal…

Ágyi poloska

poloska

Az ágyi poloska rozsdabarna színű, 5-7 mm nagyságú röpképtelen rovar, kb. 18 hónapig él. Fejlődése során a petéből kikelve 4 lárva stádiumokon keresztül fejlődik imágóvá, kifejlett példánnyá…

Hangya

hangya

Leggyakrabban előforduló fajai környezetünkben a fáraóhangyák és a kerti hangya. Fáraóhangya ( Monomorium pharaonis) Az ember által kialakított lakókörnyezet ideális körülményeket biztosí…

Bolha

bolha

A bolháknak közel 50 faja terjedt el hazánkban.  Többnyire állatok élősködője, azok vérével táplálkozik. Az emberbolha sötétbarna színű,  1-4 mm nagyságú, szárnyatlan rovar. Testük oldalról…

Darázs

darazs

Sárga-fekete csíkos rovar, több centiméteres nagyságú. Hazánkban több faja elterjedt, pl. a német-, kecske-, fürkész-, lódarázs. Egy fézekhez egy királynő tartozik. A hímek csápja hosszabb a…

Egér

eger

Magyarországon a rágcsálóirtás jogilag szabályozott tevékenység. Ennek oka, hogy a rágcsálók komoly mezőgazdasági károkat okozhatnak, az emberi településeken betegségeket terjeszthetnek…

Vándor patkány

patkany

A leggyakrabban előforduló patkányfaj, szoros kapcsolatban él az emberrel. Hasa szürkésfehér, hát barna vagy vöröses-szürke. 25-30 dkg tömegűek, de nem ritkák a fél kg-os példányok sem…

Kártevő irtás az élelmiszeriparban

Kártevők mindenhol előfordulhatnak, higiéniai állapottól függetlenül, így az élelmiszeripari egységek sincsenek biztonságban! Mondhatni, hogy ahol ember és étel található, ott biztosan felbukkannak időről-időre a leggyakoribb kártevők, mint a csótány, a poloska vagy a rágcsálók különböző fajtái.

Éppen ezért a rágcsálóirtás és a rovarirtás különösen fontos az élelmiszeriparban! A működési jogszabályok elő is írják, hogy a szükséges engedélyekhez elengedhetetlen az évente kétszeri ellenőrzés. Ezek az ellenőrzések bármikor megtörténhetnek, így mindig felkészültnek kell lenni, tehát érdemes a rágcsálóirtást és a rovarirtást bizonyos időközönként elvégeztetni, hogy biztosan ne várjon kellemetlen meglepetés bennünket!

A rágcsálóirtás és rovarirtás nem tart sokáig, és viszonylag hamar igénybe vehetőek újra az adott helyiségek, azonban javallott üzemen kívüli időpontot választani az elvégzéséhez. Ha Ön is szeretné, hogy működési engedélye biztosítva legyen, válassza rágcsáló– és rovarirtási szolgáltatásunkat!

Kártevő irtás az élelmiszeriparban

Kártevő irtás az élelmiszeriparban

Kártevők mindenhol előfordulhatnak, higiéniai állapottól függetlenül, így az élelmiszeripari egységek sincsenek biztonságban! Mondhatni, hogy ahol ember és étel található, ott biztosan felbukkannak időről-időre a leggyakoribb kártevők, mint a csótány, a poloska vagy a rágcsálók különböző fajtái.

Éppen ezért a rágcsálóirtás és a rovarirtás különösen fontos az élelmiszeriparban! A működési jogszabályok elő is írják, hogy a szükséges engedélyekhez elengedhetetlen az évente kétszeri ellenőrzés. Ezek az ellenőrzések bármikor megtörténhetnek, így mindig felkészültnek kell lenni, tehát érdemes a rágcsálóirtást és a rovarirtást bizonyos időközönként elvégeztetni, hogy biztosan ne várjon kellemetlen meglepetés bennünket!

A rágcsálóirtás és rovarirtás nem tart sokáig, és viszonylag hamar igénybe vehetőek újra az adott helyiségek, azonban javallott üzemen kívüli időpontot választani az elvégzéséhez. Ha Ön is szeretné, hogy működési engedélye biztosítva legyen, válassza rágcsáló– és rovarirtási szolgáltatásunkat!

Kártevő irtás az élelmiszeriparban

A darázs csípéséről bővebben

A darázstól sokan nagyon félnek. Amikor meglátnak vagy hallanak egy ilyen rovart közeledni, azonnal pánik lesz úrrá rajtuk. Pedig csak egy kis fekete-sárga csíkos rovarról van szó. Ártalmatlan? Aki a darazsaktól tart, az valójában a darázs csípésétől fél.

Mindenkinek vannak rossz gyerekkori élményei, amikor megcsípte egy darázs. A fájdalom mellett a darázscsípés bepirosodik, megdagad. Vannak, akiknél még allergiás reakciót is kivált egy ilyen rovarcsípés. A darázs csípése olyan méreganyagokat tartalmaz, amire egyesek szervezete rosszul reagál. Előfordulhat, hogy a darázs nem csak egyszer mélyeszti a bőrbe a fullánkját, hanem többször is szúr. Ez nagyobb mennyiségű mérget is jelent. A méreg hatóanyagai egyes esetekben anafilaxiás sokkot is idézhetnek elő, ami sürgős orvosi ellátást igényel. Mellkasi fájdalom, nehéz légzés, szédülés, ájulás. Ha tudtunk van darazsak jelenlétéről, azonnal forduljunk szakemberhez darázs irtásért!

A közelben darázsfészket észlelt? Nem tudja, honnan érkeznek a darazsak? Keressen minket bizalommal, és bízza ránk a darázs irtást!

A darázs csípéséről bővebben

Kártevő a házban: A hangya

A hangya egyike azoknak a rovaroknak, amik sűrűn előfordulnak az ember közvetlen környezetében. Nem meglepő, ha a lakásban találunk párat ezekből az apró rovarokból, viszont annál bosszantóbb dolog.

A hangyák a csótányokhoz hasonlóan szívós faj, mindent megtesznek a túlélésért. Ennek megfelelően remekül alkalmazkodnak például a hideghez és a vizes környezethez is. Pontosan ezért a hangyairtás sem egy egyszerű folyamat. Ezért a hangyák kiirtásához mindig érdemes szakember segítségét igénybe venni, hiszen a tökéletes végeredmény csak így garantált!

Egyik fajuk, a lóhangya nem csak nagy méretével hívja fel magára a figyelmet. Ha házon belül jelenik meg, nagy az esélye annak, hogy a fa elemekben rak fészket. Élő és korhadó fában egyaránt megtalálható, képes berágni magát több méterre is. Az ilyen esetekben még fontosabb, hogy profikra bízzuk a hangyairtást!

Kártevőirtót keres, mert szeretne megszabadulni az otthonát ostromló hangyáktól? Ha profi segítségre van szüksége, válassza cégünket! Kérdéseivel keressen fel minket a megadott elérhetőségeinken!

Kártevő a házban: A hangya

A mindennapok legújabb ellenségei: A poloskák

Az utóbbi években igencsak bosszantó és kártékony rovarok lepték el Magyarország zöldövezeti területeit, a poloskák. Mivel természetes ellenségük kevés van, ráadásul a boltokban kapható rovarirtók csak ideiglenes megoldást nyújtanak ellenük, igencsak nehéz tőlük végleg megszabadulni.

A poloskák magyarországi megjelenését az egyre enyhébb telek segítették elő, ugyanis mostanában ritkán kell megküzdenünk a mínuszokkal, ez pedig a rovaroknak, így a poloskáknak is kedvez. A helyzet két évvel kezdett kritikussá válni, ekkor szembesült a lakosság tömegesen az élősködők elszaporodásával, mely ellen csak hatékony poloska irtással lehet védekezni.

A 2017-es január némiképp kedvezett az erős fagyos napokkal, így a poloskák jelenléte mérséklődött, azonban az előrejelzések szerint enyhe télre lehet számítani, ezért ismét szükség lesz a profi poloska irtásra! Ha Ön is újra tapasztalja otthonában az élősködők elszaporodását, keressen minket bizalommal és színvonalas szolgáltatás keretein belül elvégezzük a poloska irtást!

A mindennapok legújabb ellenségei: A poloskák

Facebook

Google Plus

Follow Me on Pinterest
  • Ne hagyja, hogy elszaporodjanak a hangyák az otthonában vagy a konyhában! http://kartevoirtasbudapest.hu/hangya/Pinned: 22 Aug 2018
  • Leszámolunk a kártevőkkel! http://kartevoirtasbudapest.hu/ #kártevők #kártevőPinned: 26 Jul 2018
  • Mi azonosítjuk és kiírtjuk a kártevőket! http://kartevoirtasbudapest.hu/Pinned: 9 Jul 2018
  • Évente két alkalommal szükséges elvégezni az engedélyeket az élelmiszeriparban! http://kartevoirtasbudapest.hu/ #kártevő #kártevőírtásPinned: 24 Jun 2018
  • Ahol a kártevők felütik a fejüket, mi ott termük! http://kartevoirtasbudapest.hu/hangya/ #kártevők #hangyákPinned: 26 May 2018
  • A jó idő beköszöntével ideje ismét az irtásnak! http://kartevoirtasbudapest.hu/ #kártevők #kártevőirtásPinned: 4 May 2018
  • Tartsa távol a kellemetlen rovarokat hatékony csótányirtással! http://kartevoirtasbudapest.hu/Pinned: 25 Apr 2018
  • Élelmiszeri iparosok! Évente 2 alkalommal szükséges elvégezni az engedélyeket! http://kartevoirtasbudapest.hu/Pinned: 17 Mar 2018
  • Vége a kártevőknek a konyhában! http://kartevoirtasbudapest.hu/Pinned: 4 Mar 2018
  • Legyen vége a hangyák sokaságának! http://kartevoirtasbudapest.hu/hangya/ #hangya #hangyairtásPinned: 22 Feb 2018
Telefon: +36309986392
E-mail: sajtoscs2@gmail.com